József Attila CURRICULUM VITAE -------------------------------------------------------------------------------- 1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám - néhai József Áron - három esztendos koromban kivándorolt, engem pedig az Országos Gyermekvédo Liga Öcsödre adott neveloszülokhöz. Itt éltem hét éves koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek - disznópásztorkodtam. Hét esztendos koromban anyám - néhai Pocze Borbála - visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II. osztályába. Anyám mosással és takarítással tartott el bennünket, engem és két novéremet. Házaknál dolgozott, odajárt reggeltol estig s én szüloi felügyelet nélkül iskolát kerültem, csibészkedtem. A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön neveloszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntoen hatott ettol kezdve minden törekvésemre, végso soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit o maga gondol, hogy Attilának hívják. Kilenc éves koromban kitört a világháború, egyre rosszabbul ment a sorunk. Kivettem a részemet az üzletek elott való álldogálásokból, - volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem elott várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorrakerültem volna, jelentették ki az orrom elott, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen futenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élo gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. 1918 nyarán Abbáziában üdültem a Károly király féle gyermeknyaraltatási akció jóvoltából. Anyám már betegeskedett, méhdaganata támadt s ekkor én magam jelentkeztem a Gyermekvédo Ligánál - így rövid idore Monorra kerültem. Visszatérvén Budapestre újságot árultam, bélyegekkel, majd kék, fehér és postapénzzel kereskedtem, mint egy kis bankár. A román megszállás alatt kenyeresfiú voltam az Emke kávéházban. Közben - öt elemi elvégzése után - polgári iskolába jártam. 1919 karácsonyán meghalt anyám. Gyámommá az árvaszék sógoromat, a most elhunyt Makai Ödön doktort nevezte ki. Egy tavaszon és nyáron át az Atlantica Tengerhajózási Rt. Vihar, Török és Tatár nevu vontatógozösein szolgáltam. Ekkor vizsgáztam magánúton a polgári negyedik osztályából. Ezután gyámom és Giesswein Sándor dr. Nyergesújfalura küldtek kispapnak a szaléziánusokhoz. Itt csak két hetet töltöttem, hiszen görög keleti vagyok és nem katolikus. Innen Makóra kerültem, a Demke internátusba, ahol rövidesen ingyenes helyet kaptam. Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezohegyesen. A gimnázium VI. osztályát színjelesen végeztem, jóllehet pubertáskori zavarok miatt több ízben öngyilkosságot kíséreltem meg, hiszen valójában sem akkor, sem elozoleg nem állott fölvilágosító barátként mellettem senkisem. Már megjelentek elso verseim is, 17 éves koromban írt költeményeimet a Nyugat publikálta. Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam. A VI. osztály elvégzése után ott hagytam a gimnáziumot meg az internátust, mert elhagyatottságomban nagyon tétlennek éreztem magamat: nem tanultam, mert a tanárok magyarázata után is tudtam a leckét, hiszen errol jeles bizonyítványom is tanúskodott. Kukoricacsosznek, mezei napszámosnak mentem Kiszomborra és házitanítónak szegodtem el. Két kedves tanárom kérésére mégis elhatároztam, hogy érettségizem. A VII. és a VIII. osztályból összevont vizsgát tettem s így egy évvel elobb végeztem, mint volt osztálytársaim. Tanulásra azonban mindössze három hónap állt rendelkezésemre s így történt, hogy a hetedikbol tiszta jó, a nyolcadikból pedig tiszta elégséges osztályzatot kaptam. Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelembol kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbefogtak. A Kúria fölmentett. Ezután egy ideig könyvügynök voltam itt Budapesten, majd az infláció idején hivatalnokoskodtam a Mauthner féle magánbankházban. A Hintz-rendszer bevezetése után itt a könyveloségbe osztottak be s nem sokkal utóbb idosebb kollégáim bosszúságára engem bíztak meg annak ellenorzésével, hogy kasszanapkor milyen értékek adhatók ki. Iparkodásomat itt egy kissé kikezdte az, hogy saját munkámon kivül önnön dolgaik egy részét is nyakamba varrták idosebb kollégáim, kik nem mulasztották el különben sem, hogy bosszúságot okozzanak nekem a lapokban megjeleno verseim miatt. "Ilyen idos koromban én is írtam verseket" - mondogatta mindegyikük. A bankház késobb megbukott. Elhatároztam, hogy végképpen író leszek és szert teszek olyan polgári foglalkozásra is, amely szoros kapcsolatban áll az irodalommal. Magyar-francia-filozófiai szakra iratkoztam a szegedi egyetem bölcsészeti karán. Fölvettem heti 52 órát és 20 órából kollokváltam kitunoen. Napokat nem ettem, verseim honoráriumából fizettem lakásomat. Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetbol kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú elott - ma is tudom a nevüket, ok már tanárok - kijelentette, hogy belolem, míg o megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk a jövo generáció nevelését". Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe, igen nevezetessé vált, hét cikket írtak róla, Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben "a kései korok számára", Ignotus pedig "lelkében dédelgette, simogatta, dünnyögte és mormolgatta" ezt a "gyönyöruszép" verset, ahogy a Nyugatba írta róla és ezt a verset tette Ars poeticájában az új költészet mintadarabjává. A következo évben - húsz éves voltam ekkor - Bécsbe mentem, beiratkoztam az egyetemre s abból éltem, hogy a Rathaus Keller bejáratánál újságot árultam és a Bécsi Magyar Akadémikusok helyiségeit takarítottam. Lábán Antal igazgató, mikor tudomást szerzett rólam, ezt megszüntette, ebédet adott a Collegium Hungaricumban s tanítványokhoz juttatott: Hajdu Zoltánnak, az Angol-Osztrák Bank vezérigazgatójának két fiát tanítottam. Bécsbol - egy szörnyu nyomortanyáról, ahol négy hónapig lepedom sem volt - egyenesen a Hatvany Kastélyba kerültem vendégnek, Hatvanba, majd a ház asszonya, Hirsch Albertné ellátott útiköltséggel és a nyár végeztével Párizsba utaztam. Itt beiratkoztam a Sorbonnera. A nyarat a délfranciaországi tengerparton töltöttem egy halászfaluban. Ezután Pestre jöttem. Két szemesztert hallgattam a pesti egyetemen. Tanári vizsgát mégsem tettem, mert - Horger Antal fenyegetésére gondolva - azt hittem, úgysem kapnék állást. Majd a Külkereskedelmi Intézet magyar-francia levelezonek alkalmazott, megalakulásakor, - referenciával azt hiszem szívesen szolgál Kóródi Sándor úr, volt vezérigazgatóm. Ekkor azonban olyan váratlan csapások értek, hogy bármennyit edzett az élet, nem bírtam ki - az OTI elobb szanatóriumba, majd táppénzállományba utalt neuraszténia gravisszal. Hivatalomtól megváltam, beláttam, hogy nem lehetek tehertétel egy fiatal intézmény nyakán. Ezóta írásaimból élek. Szerkesztoje vagyok a SZÉP SZÓ c. irodalmi és kritikai lapnak. Magyar anyanyelvemen kívül írok és olvasok franciául és németül, levelezek magyarul és franciául, perfekt gépíró vagyok. Tudtam gyorsírni is, - egy havi gyakorlattal ezt a tudásomat fölfrissíthetem. Értek a sajtó nyomdatechnikájához, tudok szabatosan fogalmazni. Becsületesnek tartom magam, azt hiszem, hogy fölfogásom gyors és hogy munkában szívós vagyok. SZÜLETÉSNAPOMRA Harminckét éves lettem én - meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam. Harminckét évem elszelelt s még havi kétszáz sose telt. Az ám, Hazám! Lehettem volna oktató, nem ily töltotoll koptató szegény legény. De nem lettem, mert Szegeden eltanácsolt az egyetem fura ura. Intelme gyorsan, nyersen ért a "Nincsen apám" versemért, a hont kivont szablyával óvta ellenem. Ideidézi szellemem hevét s nevét: "Ön, amig szóból értek én, nem lesz tanár e féltekén" - gagyog s ragyog. Ha örül Horger Antal úr, hogy költonk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj - Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní- tani! 1937. ápr. 11. -------------------------------------------------------------------------------- BUKJ FÖL AZ ÁRBÓL Ijessz meg engem, Istenem, szükségem van a haragodra. Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra. Én, akit föltaszít a ló, s a porból éppen hogy kilátszom, nem ember szívébe való nagy kínok késeivel játszom. Gyulékony vagyok, s mint a nap, oly lángot lobbantottam - vedd el! Ordíts reám, hogy nem szabad! Csapj a kezemre menyköveddel. És verje bosszúd, vagy kegyed belém: a buntelenség vétek! Hisz hogy ily ártatlan legyek, az a pokolnál jobban éget. Vad, habzó nyálú tengerek falatjaként forgok, ha fekszem, s egyedül. Már mindent merek, de nincs értelme semminek sem. Meghalni lélekzetemet fojtom vissza, ha nem versz bottal és úgy nézek farkasszemet, emberarcú, a hiányoddal! 1937. márc. - ápr. -------------------------------------------------------------------------------- (JÖN A VIHAR...) Jön a vihar, tajtékja ében, haragos bírák feketében, villámok szelnek át az égen, mint fájó fejen a kinok, utánuk bársony nesz inog, megremegnek a jázminok. Almaszirmok - még ép a roncs ág - igyekszenek, hogy szállni bontsák kis lepkeszárnyuk - mily bolondság! S ameddig ez a lanka nyúl, a szegény fuszál lekonyúl, fél, hogy örökre alkonyúl. Borzongásuk a nem remélt vád - így adnak e kicsinyek példát, hogy fájdalmad szerényen éld át, s legyen oly lágy a dallama mint ha a fu is hallana, s téged is funek vallana. 1937. máj. -------------------------------------------------------------------------------- HAZÁM 1 Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellozködo, lágy melegben tapsikolnak a jázminok, nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az uccán. Rám csapott, amibol eszméltem, nyelvem származik s táplálkozni fog, a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él, komor munkahelyeken káromkodva, vagy itt töpreng az éj nagy odva mélyén: a nemzeti nyomor. 2 Ezernyi fajta népbetegség, szapora csecsemohalál, árvaság, korai öregség, elmebaj, egyke és sivár bun, öngyilkosság, lelki restség, mely, hitetlen, csodára vár, nem elegendo, hogy kitessék: föl kéne szabadulni már! S a hozzáérto dolgozó nép gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk. Az eroszak buvöletében mint bánja sor törvényhozó, hogy mint pusztul el szép fajunk! 3 A földesúr, akinek sérvig emeltek tönköt, gabonát, csákányosokkal puszta tért nyit, szétveret falut és tanyát. S a gondra bátor, okos férfit, ki védte menthetlen honát, mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát. Cicáznak a szép csendortollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ, hisz "nyiltan" dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ. 4 Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Szíve szorult, rezgett a lába, acsargó habon tovatunt, emlékezoen és okádva, mint aki borba fojt be bunt. Volt, aki úgy vélte, kolomp szól s társa, ki tudta, ily bolondtól pénzt eztán se lát a család. Multunk mind össze van torlódva s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ. 5 A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyulni a bajt s mért nem a munkás védelmére gyámolítják a gyáripart. Szövolány cukros ételekrol álmodik, nem tud kartelekrol. S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják: kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. 6 Retteg a szegénytol a gazdag s a gazdagtól fél a szegény. Fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény. Nem adna jogot a parasztnak, ki rág a paraszt kenyerén s a summás sárgul, mint az asztag, de követelni nem serény. Ezer esztendo távolából, hátán kis batyuval, kilábol a népségbol a nép fia. Hol lehet altiszt, azt kutatja, holott a sírt, hol nyugszik atyja, kellene megbotoznia. 7 S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek huséges fiad! Totyogjon, aki buksi medve láncon - nekem ezt nem szabad! Költo vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a tollamat! Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. Hadd írjak szépet, jót - nekem add meg boldogabb énekem! 1937. máj. -------------------------------------------------------------------------------- (CSAK AZ OLVASSA...) Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret, mivel a semmiben hajóz s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent emberi formában a csend s szivében néha elidoz a tigris meg a szelid oz. 1937. máj. - jún. -------------------------------------------------------------------------------- ÉN NEM TUDOM... Én nem tudom, mi fenyeget az estek csipkés árnyain; mint romló halról a legyek, szétszállnak tole álmaim. És nem tudom, mily dajkahang cseng a szivembe csendesen: nyugodj, hiszen csak este van s mitol is félnél, kedvesem? 1937. máj. - jún. -------------------------------------------------------------------------------- SZÁRADOK, TÖRODÖM Száradok, törodöm, korán elöregszem. A sivatag földön álmatlanul fekszem. Élteto, friss nedvek nagy eres husomba nem öntenek kedvet s epedek busongva. Szemem is öregbül, árnyékolja árok. Könnyes bölcseség ül rajta mint a hályog. Gyors emlékpojácák forgatnak meg ébren s alva ujra játsszák, mily bolondul éltem. Nehéz ez a bánat, nem birja az elme. Ifjits meg, bocsánat! Flóra szép szerelme! 1937. jún. -------------------------------------------------------------------------------- SAS Micsoda óriás sas száll le a zengo mennybolt szikláira. E szárnyas a semmibol jött, nem volt. A mindenséget falja csilló azúri csore. Vaskarma tépi, marja a meleg húst belole. S a fogoly világ hullat könnyes üvegszemekkel vércseppes pihetollat. Ez a pirosló reggel. E madár könnyu röpte a létet elragadta. Nincs magasság fölötte és nincs mélység alatta. Az egyik szárnya lelkem, a másik szárnya Flóra. Én ot váltom és engem o vált így új valóra. 1937. jún.