Déry Tibor -------------------------------------------------------------------------------- TÜNDÉRJÁTÉK AZ ÁRPÁD UTCÁBAN Az öreg mama, aki az V. kerületben, az Árpád utcában lakik, egy keskeny mellékutcában, amely a Duna-partot a Tozsdével köti össze, nyugtalan és boldog: néhány nap múlva hetvenötödik születésnapját fogja ünnepelni. Nem csekély teljesítmény, ha az ember hetvenöt évig, nap mint nap fáradhatatlanul túrja maga elott a Semmi végeláthatatlan tömbjét, mely úgy veszi körül az életet, mint a bányamunkást a hegy; megérdemli a jutalmat, akár célt ért, akár nem! Hét és fél évtized után az ember bátran megveregetheti saját vállát: - jól dolgoztál, Sztina - mondhatja -, rendes no vagy, csak így tovább, Sztina! Ennek következtében az öreg kis mama néhány nap óta valamivel kevesebbet dörmög és zsörtölodik, mint máskor, de azért a fent említett, átkozottul súlyos bányamunkával (háztartással, harisnya- és fehérnemufoltozással, rakosgatással stb.) hál istennek, súlyosan el van foglalva. Nem veszi észre, hogy szobájába olykor halvány rózsaszín fény szurodik, egy Tóbiás nevu kis angyal szárnycsattogva benéz az ablakon, és körültekint a szobában. Ha a mama ilyenkor hirtelen hátrafordul, egy galambot lát elröppenni; az abalakpárkányon a hátrahagyott fehérlo galambnyomok megerosítik abban a gyanújában, hogy a madarak már túlságosan elszaporodtak az Árpád utcában. - Megint fel kell mosni a balkont! - kiáltja. - Ez az Irén már semmire sem gondol! Az öreg mamának két nagy darab, nehéz csontú fia van, akik úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy néhány nap múlva születésnapja lesz. A mama úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy a fiúk nem tudják. Valóban nem is látja, hogy a két lomha gonosztevobol olykor ugyancsak rózsaszínu fény szivárog, s lelkesedésükben gyöngéden izzani kezdenek - finoman, mint az angyalok -, ha arra a meglepetésre gondolnak, amellyel a hetvenöt év, beteljesülo csodáját fogják megünnepelni. Alattomosan rugdossák egymást az asztal alatt - a fene egye meg azt a kutyát az asztal alatt - mondja a mama. - Irén, vezesse ki a konyhába! Az embernek még ebédnél sincs nyugsága. A kutyát, a fiatal, koromfekete pulit, noha oly csendesen feküdt az asztal alatt, mint egy egérke, kivezetik. Szorös, pamacsos pofájával ravaszul röhög, s néhány apró csillogó tócsát hagy hátra, amelyek mint a tavak a sík vidéket, csodálatosan megszépítik a lakást. Az öreg mama lelkében azonban, akai az állat ünnepi szándékát félreérti, ez nem talál helyeslésre. - E kutyát ki fogom tenni a házból! - kiáltja, bár esze ágában sincs valaha is beváltani fenyegetését. Kurtán bánik emberrel s állattal, de egy jó szóval meg lehet engesztelni. Szüntelenül pöröl a világgal, de egy erdo zúgása boldoggá teszi. Kielégíthetetlennek látszik, s megelékszik egy csésze barátságos teával. Ha a tyúkszemére lépnek, isten bosszúálló szellemét idézi, de az elso mennykocsapásnál ijedten visszavonja az átkot. Betéve tudja Arany Jánost és Petofit, oldalszámra idéz Csiky Gergelybol s Az ember tragédiájá-ból, szabatosan használja az ikes igéket, s nem fél a félmúlt kacér játékaitól. A megengedhetonél valamivel többet pöröl fiaival, novérekkel, sógornokkel és barátnokkel. Szíve úgy szomjazik a szeretetre, hogy haláláig sem fog betelni. Mélyen alant, a háztartási gondok kozetében, mint egy betemetett bányamunkás, magányosan ül a kis mama, harisnyát foltozva, a Telefonhírmondó fejhallgatójával osz haján, s keskeny arca azon tunodik, mint szerezhetne munkát Irén nevu cselédje munkanélküli férjének. A tojás és a krumpli ismét megdrágult. - Meg kell bolondulni! - mondja hangosan, mert szívesen társalog önmagával. Tóbiás, a védangyal, orrát az ablaküvegnek nyomja, és szárnyaival csapkod. Az üveg megcsörren, a szobában világosabb lesz. A mama háttal ül az ablaknak. - Miért ég a villany a fürdoszobában? - dörmögi gondterhelten. - Gyuri, oltsd el a villanyt! - kiáltja hangosan. - Sötétben is lehet kezet mosni! - Igenis - mondja a védangyal, a kisebbik fiú hangját utánozva, s elsötétíti fényét. A mama tovább foltoz, buzgón belehallgat a fejhallgatóba. - Mekkora lyukak! - panaszolja bosszúsan. - Ha az ember leveti a harisnyát, mielott a lyuk tovább szakad… Jól van már! - mondja Tóbiás, az angyal, az ablak mögül. A soron következo harisnyában önmagától bezáródik a lyuk, de a mama nem veszi észre. - Ti könnyen beszéltek! - dohogja. - Inkább azzal törodnél, hogy az az ember valami munkához jusson! - Az angyal, aki már hetek óta a részvénytársaságok fölött, hogy munkához juttassa az embert, most egy kissé megugratja a mamát. - Sajnos, nincs idom - kiáltja, s ijedten csattogtatja szárnyát, mert egy hirtelen szélroham majd lefújja az ablakpárkányról. - Hogy nincs idod! - kiáltja felháborodottan a mama. - De azért az Irén dolgozzon rád, amíg meg nem szakad… s a gondjaival kihez forduljon? Ilyenek az emberek! - mormogja. - De meg fogom neki mondani - közli önmagával -, hogy ha nem szerez neki munkát… Hoztál már - szakítja félbe hirtelen önmagát -, hoztál már madáreledelt a kanárinak? - Még van egy hétre való - feleli a szárnyas Tóbiás. Sugárzó tekintetével dalra bírja a kanárit, s ez oly mondhatatlan gyengéd, mennyei édességu füstbe kezd, hogy a sarokban a fikusz megremeg, s leveleibol egy csöppnyi finom zöld fényt szór szét a szobába. - Mily szépen énekel! - mondja a mama, a fejhallgatóval a fülén, és behunyja szemét. - Te mindent csak halogatsz!… Azt akarod, hogy éhen haljon ez a kis ártatlan! - Izgatott, kedves szíve mindig gondterhelten dobog. - Mikor viszed már sétálni a kutyát? Szegény állat… Haha - röhög Tóbiás -, sajnos nincs idom! Így zsörtölodik a kis öreg mama az üres szobában, ezer félos kérdés kereszttüzében, amelyekre csak egy védangyal adhat feleletet. S ha este tízkor fáradtan ágynak dul, egy perhydrol-pasztillát kell bevennie, majd telve aggodalommal gyermekért, rokonért, emberért és állatért, istennek ajánlja lelkét. Hetvenötödik születésnapjára két fia az égi hatalmak segédletével egy tükröt készíttet, amely a mama képét szarkalábak, ráncok, redok nélkül fogja visszavetíteni, tehát egy úgynevezett eszményi képet baj és bánat nélkül, az élettapasztalatok ezerenyi sebhelye nélkül. A mama még ágyban fekszik, amikor a kis kísérteties, technikai csodát átnyújtják neki. A mennyezet alatt kékesen villámlik, s egy kis kénkoszak érzik, mint mindig, amikor csoda történik. Az ablak elott egy nehéz téli felho lóg, amelybol, nyolc sorban egymás fölött, virgonc, kerek gyermekarcok szórják fénylo mosolyaikat, mint Murillo egy festményérol. Egyébként is ünnepélyes a hangulat: a kiskutya a születésnap örömére kétszer akkora csillogó tócsákat komponált a tájba. A mama belenéz a tükörbe. A varázslat eloírásszeruen muködik. A két fiú ugyanúgy látja, hogy a tükörkép tele van szarkalábbal, ránccal, redovel, s a lélek minden apró hibáját megmutatja, de a mamának boldog az arca - makulátlannak látja magát, mintha egy szerelmes szív vetülete volna. - Milyen jó tükör! - kiáltja. - Gyuri, még mindig nem szereztél munkát annak az embernek? Egy kismacska keservesen nyávog. A postás, aki gratulálni jött, a farkára lépett, mert a tejesasszony meglökte, amikor a pékinas, akit kétszáz régi cseléd, házmester és kifutó nyomott, mögéje szorult, és a hátába harapott. A szegény öreg tejeasszony nagyot sikított. Az Árpád utca fekete a gratulánsok áradatától. A sarki rendor vezeti a tömeget, mert az életörömben is rendnek kell lenni, kívül is, belül is. 1938 -------------------------------------------------------------------------------- Tündérjáték az Árpád utcában A szöveg elektronikus átirata az alábbi kiadás alapján készült: Déry Tibor: cím; in: Theokritosz Újpesten I.; Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1967; 203-206. o.